MÚZEUMI ÉRTÉKTÁR

 

 

Orbán-napjához kapcsolódik néprajzi gyűjteményünk következő különleges műtárgya, egy 1861-es datálású szőlőprés, melyet Dr. Sarosácz György, a KDM egykori igazgatója gyűjtött Dunaszekcsőn. A tárgy készítője ismeretlen.

A szőlőprés kisméretű és teljes egészében tölgyfából készült. Két oldalán lévő oszlopai és billenős anyája faragással díszítettek, az oldalgerendák felső része lekerekített. A főgerenda (kötőgerenda) faragott, 1861-es felirattal, „KM” monogrammal és tulipános motívumokkal ékesített. A szőlőprés egy orsós, melyet a csavar elve alapján működtetve használtak, mint sajtoló szerkezetet. A leszüretelt szőlőt az átkötőn és talpon elhelyezkedő, lécekből összeállított – a faragás szerint 59 l űrtartalmú – kosárba tették, és levét a középorsó segítségével kipréselték.
A Mohácson és környékén jellemző bortermelés emlékei egészen a római korig nyúlnak vissza, amit az ebből az időszakból fennmaradt – a kiváló bortermelésre utaló – „Aranyhegy” elnevezés is bizonyít. A szőlőtermelés folytonosságát az 1591-es szekcsői-mohácsi szandzsák adóösszeírása is bizonyítja, mely iratban a szőlőbirtokok mennyisége, tulajdonosai is feljegyzésre kerültek.

A törökök 1687-es kiűzése után újból megjelentek Mohácson a szerbek, illetve a macedóniai cincárok is, akik felekezeti hovatartozásuk szerint görögkeleti vallásúak voltak. A népnyelv ennek okán görögként említette őket, egykori jelenlétükre utal a mohácsi szőlőhegy egy részének „Göröghegy” elnevezése is. A szőlőhegyi gazdálkodás a 18. sz. végén igen jelentős volt, mivel a Duna gyakori áradása a szántóföldi gazdálkodást jelentősen megnehezítette. Ez időben újult és szélesedett ki a dombvidéki szőlőművelés, amelyet elsősorban a bortermelő területekről jött német telepesek folytattak. Így érthető, hogy a környékbeli lakosság törekedett az akár 1-2 kapás szőlőterület tulajdonlására, ami a következő században már a szőlőművelésből származó jövedelemkiegészítést, bevételt is biztosította számukra.

Egy 1955-ös, Ete János által rögzített visszaemlékezés szerint, a 19-20. sz. fordulóján a mohácsi szőlőhegy szüret idején hangos volt a rokonok, ismerősök seregletétől, éppen úgy „mint lakodalomkor”. Ez volt a szőlőtermesztés egyik leglényegesebb munkafázisa, ami egyben a betakarítás ünnepe is volt. Ilyenkor a dalolás, vigadalom kíséretét a magyar szőlőkben cigányzenészek, a szerbeknél tamburások, míg a sokacoknál dudások szolgáltatták. A szüretelők sokasága énekszóval kelt át a városon és tért vissza otthonaiba, amely szokás a 20. sz közepére szinte elnémult.

Mohácson mindmáig erős Vince tisztelete, akinek napján megtelik a szőlőhegy mulatozókkal. A 21. sz. elején újították fel azt a szokást, hogy misét tartanak a szőlőhegyi Jakab-kápolnában, majd ünnepélyes metszés következik, melyet mulatozás követ a pincékben.

A bemutatott szőlőprés magassága: 200 cm, szélessége: 155 cm, mélysége: 70 cm.

A szőlőprést a Mozsgai család borkészítéshez, szőlőpréselésre használta több mint száz évig, azaz 1967-ig. A műtárgy 1968. december 6-án került be a Múzeum gyűjteményébe vásárlás útján, Mozsgai Lászlótól.

A szőlőprés jó állapotú, szúette.

KDM Néprajzi gyűjtemény – Ltsz. 68.12.11.