Céhláda

Helytörténeti gyűjteményünk megbecsült darabja a dunai molnárok céhládája, melyet Dr. Sarosácz György a KDM egykori igazgatója gyűjtött Mohácson. Készítője és készítésének időpontja ismeretlen.

A céhláda a céhtestület iratainak, értékeinek, pénzének őrzésére szolgált, és a benne tárolt értékek révén a céh jelképévé vált. A céhládákat gyakran titkos rekeszekkel, fiókokkal is ellátták. Díszítéseik között a főszerepet a céhemblémák, a jellegzetes szerszámokból összeállított címerek viszik, de gyakori volt a céhláda készítésének, esetleg javításának a dátuma, továbbá egyéb feliratok.

A nyitott céhláda különös tiszteletben állt, a céhek minden jelentős eseménye nyitott céhláda előtt történt. Ilyenkor kötelező volt az ünnepélyes, fegyvertelen öltözet, tilos volt az illetlen viselkedés, dohányzás, ivás, kártya- és kockajáték. Az elkövetett céhláda sértésért büntetést kellett fizetni.

A mohácsi molnárcéh létrejöttének pontos idejét nem ismerjük. Annak megalakulása a 19. sz. első két évtizedében történhetett, amikor a helyi gabonatermelés fellendült és a gabona iránti kereslet erősen megnőtt. Az általános gazdasági fellendülés magával hozta a differenciált kézművesipar kialakulását. A molnárok többsége híres volt arról, hogy a malom belső berendezését, az asztalos és ácsmunkákat maga készítette. A mohácsi molnárok megélhetése állandó munkájuk által biztosítva volt, így kisegítő foglalkozásuk nem volt.

A megnövekedett piaci termelés magával hozta a megtermelt gabonafélék feldolgozását is, elsősorban a búzáét. A malmok építésének korlátlan lehetőségét egyedül a Duna biztosította. A hajómalom építése a patakra épített malmoknál olcsóbb volt, de az évente ismétlődő partra Dunára vontatása sok fáradtsággal járt, és veszélyes is volt. Mindezen munkák elvégzéséhez számos szerszámra és közös segítségre volt szükség. A malom rögzítése nagy hozzáértést és alapos munkát követelt, és mindig sok gondot okozott a mestereknek. Az elszabadult malmokról több tudósítást is találhatunk a Mohácsi Hírlap különböző számaiban. A figyelmetlen dunai közlekedés szintén több hajómalmot semmisített meg, és volt, amikor emberáldozatot is követelt. A malmokat ezért éjjel kivilágították, és a molnárok közül valaki mindig rajtuk tartózkodott.

A céh megalakulása nagyban hozzájárult a hajómalmosok boldogulásához, mert pl. a nagy költséggel járó vontató és emelő eszközök elkészítése, karbantartása társulás esetén sokkal olcsóbb lett, hisz ezt a céh vállalta magára. Az eszközök használatának díját naponként elszámolták. Egy emelő napi használatáért 50 krajcárt kellett a céh pénztárába befizetni. Az emelőket és a hozzávaló eszközöket az erre vállalkozó molnár kezelte, aki szükség esetén kiadta azokat, gondoskodott karbantartásukról, és használatukról pontos kimutatást vezetett, amely a céh éves bevételét jelentősen növelte.

A molnármesterek száma a 19. század második felében rohamosan növekedett. A „kántor szedési könyv” szerint 1855-ben a város területén 58, a környező falvakban 9 malomtulajdonos adózik. 1864-1865-ben számuk a város területén 66 főre, a hozzájuk tartozó falvakban 12 főre emelkedett. A céh megszűnése előtti években – 1871-1872-ben – helyben 74, a hozzájuk tartozó falvakban 11 malomtulajdonost írtak össze.

A dunai molnárok céhe 1874-ig működött. Ekkor Baranya megye alispánja kérelemmel fordult az illetékes minisztériumhoz, hogy ipartársulattá való alakulási szándékukat fogadja el. A molnár ipartársulat első elnöke Felkér Mihály, alelnöke Maltin János, választmányi tagja Ruda Frigyes és Láng Gáspár, a jegyzője Toldi József volt. A 19. század végén 27 hajómalom dolgozott a mohácsi Dunán.

A dunai molnárok céhe ismert általános szabályok szerint működött: meghatározta a mesterek egymáshoz való viszonyát, vigyázott a szakma megbecsülésére, a munkák egyenletes elosztására. Védőszentjük Nepomuki Szent János volt, akinek májusi ünnepét nagy pompával tartották meg, melyen minden vallási felekezet vezetője részt vett, illetve köszöntésben részesült.

A korszerű gőz-, és különböző motormeghajtású malmok megjelenésével azonban a dunai malmok száma erősen leapadt. A megmaradt néhány malomtulajdonos az első világháború kitörése után a látványos dunai víziünnepély megrendezését annak nagy költségei miatt nem tudta magára vállalni, így az elmaradt. A téglagyári Duna parton működő utolsó öt hajómalom elsüllyesztését 1944. november 20-án Syr őrnagy (német rohamosztag parancsnok) rendelte el. A malmok belső berendezéseinek – sziták, kövek és hengerek – kiszerelését a helyiek külön kérésére sem engedélyezte, így azok még ma is ott rejtőznek a Duna fenekén.

A bemutatott céhláda fából készült asztalosmunka. Méretei: 50x37x31cm. Állapota ép. A műtárgy vásárlás útján került a Múzeum tulajdonába Solti Józseftől, 1967. decemberében.

Jelenleg a KDM állandó kiállításában tekinthető meg.

KDM Helytörténeti gyűjtemény – Ltsz. 67.25.1.