MÚZEUMI ÉRTÉKTÁR

 

A Föld Napja alkalmából profilképünket ma zöldre változtattuk, és a Múzeumok a jövőért, valamint a Ki Culture által meghirdetett Zöld Héthez (Green Week) egy bejegyzés erejéig csatlakozva mutatunk Önöknek egy zöld színű műtárgyat néprajzi gyűjteményünkből.

A képen a mohácsi csizmadia céh kancsója látható, melyet 1839-ben készítettek, és 1872-ig használtak. E kancsóból öntötték a bort a céh összejövetelein, ünnepségein (pl. mesterválasztás, inas felszabadulása, legényavatás), ami a tagság összetartozását, társas szellemét szimbolizálta. Az agyagedényt Brand Ede, a KDM első igazgatója gyűjtötte Mohácson, a megszerzés éve ismeretlen.

Az egykori feljegyzések szerint Mohácson a 18. sz. második felében a lábbelikészítők közül bocskorosok, sarukészítők és csizmadiák működtek. A csizmadia céh alapítólevele 1751. január 8-ai keltezésű.

A megalakulás évében a céhnek 15 mestere volt. A 19. sz. első évtizedétől a tagok száma folyamatosan nőtt, 55-64 főt számlált. A csizmákhoz szükséges bőröket részben az eszéki, részben a pécsi vásárokon szerezték be. A mesterek közül többen a pécsi, siklósi, bajai, eszéki, zombori vásárokat látogatták. A mohácsi csizmadia céhnek voltak tagjai Báta, Bátaszék, Baranyavár, Bóly, Dunaszekcső, Majs, Somberek és Vörösmart mesterei is.

A tagok száma az ipartestület megalakulásával sem esett vissza. A hanyatlás csak az új típusú lábbelik (pl. cipő, bakancs) megjelenésével és elterjedésével, a 19-20. sz. fordulóján jelentkezett. Az első világháború után a csizmadiák többsége megrendelésre dolgozott, elsősorban ünnepi csizmákat készítettek. Mesterségükben úgy tudtak megmaradni, hogy áttértek az új típusú lábbelik javítására, készítésére.

A mesterek között igen magas volt a horvátok és a szerbek száma, a céh megalakulásának éveiben a tagok kétharmada délszláv nemzetiségű. A német mesterek csupán néhány főt számláltak. Ennek magyarázata, hogy a csizma, mint lábbeli, elsősorban a magyar és a délszláv lakosság részére készült, és igen hamar kialakult a nemzetiségi hovatartozás alapján történő vásárlás is. A mohácsi csizmadiák számára az (egykori) Baranya és Bácska területének nagy létszámú délszláv lakossága biztos piacot jelentett.

A mohácsi mesterek többségének emellett saját háza, szőlője és kertiföldje is volt, amely a megélhetés kiegészítéséhez járult hozzá.

A céhkancsó korongolt, égetett agyagból készült, mázas, domború mintával díszített. Magassága: 41 cm, szájának átmérője: 27 cm, a fenék átmérője: 21 cm. Állapota kopott, feneke és máza hiányos, több helyen ragasztott.

A műtárgy a KDM állandó kiállításában tekinthető meg, és a társas összetartozást szimbolizálva, az egykori mohácsi csizmadiák önfenntartó paraszti gazdálkodó tevékenységére utalva, ornamentális-virágmintás díszítésével jól illeszkedik e nap apropójához.

KDM Néprajzi gyűjtemény – Ltsz. 54.559.1.

(Felhasznált szöveg forrása: Sarosácz György: Adatok a mohácsi céhek történetéhez. – Baranyai Helytörténetírás 1976: 205-224.)